Egy kedves és igen elgondolkoztató történetet olvastam . Egy hölgy hetvenöt eves korában hirtelen elvesztette látását. Napjait méltósággal élte, legjobb tudása szerint. Kilencven éves korában a technológia lehetővé tette számára a szemoperációt, amelynek eredményeként a hölgy visszanyerte látását. Unokáját arra kérte, hadd ünnepeljék meg az eseményt azzal, hogy a rokonságot összehívja egy családi találkozóra.
Az unoka össze is trombitálta a kiterjedt rokonságot, ahogy a nagymama kérte. A találkozó végén az unoka megkérdezte nagymamát: „Nos, nagymama, örvendsz-e, hogy viszontláttad a családot?” A nagyi pedig így válaszolt: “Örvendek, fiam. De észrevetted, hogy a rossz emberek milyen csúnyán öregedtek meg?”
Hogy szemeid szépek legyenek, lásd meg a jót az emberekben.
Hogy tested karcsú legyen, oszd meg élelmedet az éhezőkkel.
Hogy szép hajad legyen, hagyd, hogy egy gyermek naponta végigfuttassa kezét rajta.
Hogy tartásod méltóságos és nyugodt legyen, járj azzal a tudattal, hogy sose jársz egyedül.
Az embereknek, sokkal inkább mint a tárgyaknak, szükségük van megújulásra, fellendítésre, visszaszerzésre és újjászületésre. Sose dobj el senkit.
Ahogy korban előrehaladsz, rájössz, hogy a két kezedből egyik saját magad megsegítését, a másik pedig a mások megsegítését szolgálja.
Egy nő szépsége nem ruháiban, nem alakjában, és nem a hajviseletében rejlik. Egy nő szépsége szemében kell tükröződjön, mert ez az út vezet a szívéhez, ahol szeretete lakozik. Az igazi szépség a lélekből fakad, szerető gondoskodásban és szenvedélyben tükröződik, és ily módon az évek múlásával csak növekedik.
